Ízelt lábak a mocsárban

A két nyurgalábú nem kelt olyan korán az éjszakai horgászat után, így hát a következő vadászatra egyedül indultam a mocsárba. Előtte egy órát gyakoroltam mindkét fegyveremmel, így kellőképp felkészülve vágtam neki a páradús környezetnek. Még csak épp elkezdett süppedni a csizmám alatt a talaj, amikor meglepően nagy rovar robogott elő a sekély vízből. El sem hinnétek, de az a zöld szárnyas a derekamig ért! Csettegett egyet, majd olyat visított, hogy hátrahőköltem, és rám ugrott. A reggeli rutin a karjaimban volt, így félresöpörtem az egyik bárdommal, míg a másikkal utána suhintottam. Szerencsére nem rám fröccsent a zöldes trutyi belőle. Kezdem érteni miért fizetnek egy ezüstöt egy ilyen dög kitinpáncéljáért.

Lassan beljebb hatoltam a savanykás szagú mocsárba. Egy vízből kiemelkedő domboldalban remek rézkitermelő helyre bukkantam. A tenyerembe köptem, majd nekiálltam csákányozni. Fegyverkészítőként nem könnyű jó nyersanyaghoz jutnom. Épp csak kettőt lendítettem a csákányommal, amikor zümmögésre lettem figyelmes. Ösztönösen oldalra vetődtem, és ez mentett meg attól, hogy egy hatalmas fullánk felnyársaljon! Thorin szakállára! Ekkora darazsat vagy mit még sosem láttam korábban! Ha a mocsártól ekkora itt minden, akkor lehet, itt kéne töltenem egy kis időd, és én is termetesebb lennék...
Ám nem igazán gondolkodhattam ilyesmin akkor, mert ez a dög igen gyorsan cikázott, és a levegőből támadó ellenfél mozgását nehezebb kiszámítani. Nála nem számítanak a terepviszonyok, én viszont eleshetek, ami végzetes lehet! Pörgetni kezdtem a két fegyverem, egyfajta pengefalat alkotva velük, majd kitámadtam hirtelen. Csak a harmadik döféssel sikerült ártalmatlanná tennem, miközben a fullánkja felhasította a bőrpáncélom, és a köpenyem is kicakkozta. Vehetek majd másikat, gondoltam rá morcosan! Viszont a bajszom alatt elmosolyodtam a gondolatra, hogy ezt a kimetszett fullánkjának árából fogom megvenni.

Nem először találkoztam már a mocsár alattomos pókjaival, és mivel nagyon figyeltem a láp hangaira, elég könnyen felismertem a négy pár ízelt láb hangját a közelben. Szerencsére egyszer sem sikerült meglepniük a dögöknek, és mire a nap délutánba hajlott, már hattal sikerült végeznem. Ha hagynánk őket elszaporodni, a mocsár után ellepnék a Bree környékén élők földjeit is. A magamfajta harcosok bátor munkáját csengő ezüsttel fizetik meg, nem beszélve arról, hogy a méregmirigyekért az alkimisták és méregkeverők is hálásak.

Ismét este lett, mire visszaértem Bree-be. Bár nem voltak túl sokan az utcákon, néhányan igencsak megbámulták a zsákjaimból kilógó rovarlábakat. A másik zsákomból még mindig csöpögött kissé a zöld trutyi, de szerencsére nem kellett messzire mennem a zsákmánnyal.

Egy nyurgalábú tégelymester megvette az összes rovardarabot tőlem. Újabb küldetéssel bízott meg, de azt mondtam, még meggondolom. Legközelebb majd a két társammal keresem fel ismét a mocsarat. Fárasztó a lankadatlan figyelem egész nap, és a nyirkos levegőtől egészen csatakos lett a szakállam. Bár sajgott a vállam, levezetésként benéztem a kovácsműhelybe a napközben szerzett rézzel és ónnal.

Egy óra kalapálás után fáradtan ültem be a fogadóba egy kiadós vacsorára, amit néhány korsó sörrel öblítettem le. Köszönetképp nagyot böffentettem, majd pihenni tértem. Huhh, holnap délig fel sem kelek. És ki nem teszem a lábam a városból, az biztos!

Fagahn és Malthellaith

Első közös utunk a mocsárba vezetett a két nyurgalábúval. A hobbitokat és a hozzám hasonlókat kurtalábúaknak nevezik, így hát én a magaslati levegőt szívó figurákat nyurgalábunak. Két újdonsült társam egyébként is igen nagyra nőtt, de legalább belátják a terepet. Ahol pedig ez kevés ott Malthellaith, a varázstudó megidézett hollója volt a felderítőnk.

Olyan helyen jártunk, ahol különösen nagyra nőttek a rovarok. Pfujj, de rühellem őket! Nagy, szőrös lábak, csáprágók, mérges csípések... Akkora pókkal találkoztunk, hogy egyenesen bele tudtam bámulni mind a nyolc fekete szemébe. A víz is lever, ha rá gondolok! Fagahn szerencsére remekül védte az oldalam, miközben megpróbáltam az ízelt lábak között ledöfni az óriás pókot, Malthellaith keze pedig gyorsan szövi a varázslatok kusza mintáit, hogy aztán hatékonyan használja mágikus repertoárját. Miután végeztünk a döggel észrevettem egy rézben gazdag telért. Nosza, előkaptam a csákányom, hogy hozzájussak az érchez. Ez alatt a kalpagos varázstudó szakavatott mozdulattal szerezte meg a pók méreg- és szövőmirigyét. Azt mondta, ezért jó pénzt adnak bizonyos helyeken. Jó tudni! Sötétedett már, mire visszaértünk Bree-be a zsákmánnyal, amit további két nyolclábú és négy szárnyas dög jelentett.

Miután elosztottuk a jutalmat azt hittem beülünk valahová egy... vagy két korsó habzó sörre, ehelyett meglepve láttam, hogy azok ketten kimentek a folyóhoz, és elkezdtek horgászni! Este, sötétben! Fura szerzet ez a két nyurgalábú, de kezdem őket megkedvelni...

A két nyurgalábú

Másnap hiába jártam a várost, nem leltem nyomát a nyurgalábúnak, azonban találtam egy szobrot, mely egy törpe hőst ábrázolt. Talán egyszer rólam is beszélnek majd Thorin csarnokában, bár azért még jó néhány hőstettet kell véghezvinnem, nem beszélve a dicső harcokról, mellyel hírnevem öregbíthetem.

A nyurgalábúra végül egy kút mellett találtam, két másik ember társaságában, bár addigra igencsak beesteledett. Épp egy megbízás részleteit egyeztette egy másik, bohókás kalapos fickóval.

Megvártam, míg elválnak útjaik, majd követtem a fogadóba. Beszélgettünk egy ideig, majd néhány korsó sör társaságában elmondtam neki, mire gondoltam. Addigra már oldott volt a hangulat, és rábólintott a dologra.

Megtudtam, hogy az a fura szerzet a barátja, és az volt a kikötése, hogy ha társulunk, akkor csapatunk három fős lesz. Rábólintottam. Aztán az asztalra is. Eljött az ideje, hogy lepihenjek...

Az első vadászat

Miután kellőképpen kipihentem magam, a főtéren megnéztem a faliújságot, hogy tudjam, mire számítsak, majd elindultam, hogy szerezzek néhány trófeát a bőrművesnek. Alig hogy kiértem a város széli birtokokra, egy megvadult vadkan rontott nekem a bozótból. Bár sikerült meglepnie, néhány csapással leterítettem. Azonban a fejszecsapásokkal igencsak összevagdostam, úgyhogy a ennek a bőrét nem vihettem el a trófeásnak. Midőn ezen sajnálkoztam, egy másik robogott felém egy magas hangú röffentéssel. Ha félre nem ugrom, bizony felöklelt volna. A második rohamot nem vártam meg, a fejébe hajítottam a bárdom. Piszkosul erős koponyája volt, de ezt nem élte túl. A lábából remek dísztőrmarkolat lett.

Azt mondták, van a közelben egy mocsár, mélyén mindenféle förmedvénnyel, kerüljem el, ha jót akarok magamnak. keményebb fából faragtak annál, mintsem megijedjek a szóbeszédtől, így arra vettem az irányt. Bár azt is említették, hogy a környék vadállatai valami oknál fogva az utazókra rontanak, úgy véltem, a vaddisznók csak a területüket védték, ahova beléphettem. Azonban amikor a fák közül egy hatalmas barnamedve rontott rám, kezdtem elhinni a szóbeszédet. Két lábra állt mellettem és akkorát üvöltött, hogy percekig alig hallottam, aztán meglendítette a mancsát. Ha rosszabb reflexeim lennének, tán már beszakadt koponyával hevernék ott, s a környék állatai a tetememből falatoznának, de az évek alatt elsajátított mozdulatok rutinja cselekvésre ösztönzött. Kitértem a félelmetes karmok elől, és a lábát céloztam meg, hogy mozgásképtelenné tegyem. Nem adta egykönnyen a bőrét, de végül legyőztem. Ehhez azonban mindkét fegyverem használnom kellett, és a bárd mellett a rövid kard is belehasított néhányszor, így hát ebből a bőrből sem lett ágyelő.

Bár törpeként alacsony vagyok, igen jó teherbírással rendelkezem, így a vad legjobb részeit ügyesen magamhoz vettem, ahogy egyszer egy erdőjárótól láttam. Egészen belefeledkeztem a dologba, és közben azon morfondíroztam, hogy a vadászatokhoz le kéne cserélnem a vágófegyvereim valami másra, amikor két kis szörnyeteg támadt rám. A közelembe lopóztak, majd hangos kurjantással estek nekem annak reményében, hogy megszerezhetik tőlem a zsákmányt. Ezek a goblinok nem tudták kivel kezdtek ki, ugyanis Orgolf nem adja egykönnyen, amit megszerzett.

A harc rövid volt, majd a medvehús mellé magamhoz vettem a fegyvereiket is. Jó pár ezüst üti a markomat, ha a városházán leadok belőlük egy tucattal. Nagyot szippantottam a feltámadó szélbe, majd hátamra vettem a súlyos zsákom. Mire visszaindultam Breebe, már bíborba hajlott az ég.

A visszaúton elhatároztam, hogy beszélek azzal a nyurgalábúval, akit többször is láttam a fogadóban. Tapasztalt harcosnak tűnik. Talán jó páros lehetünk, és csengő ezüstökhöz segíthetjük egymást...

A fogadóban

Miután bejártam Bree-t, felkerestem néhány fogadót, hogy a lehető legjobb szállást megtaláljam magamnak, míg sikerül összegyűjtenem a házravalót. Bree leghíresebb fogadója a Pajkos Póni, róla már meséltem.

Ám a kevésbé ismert vendégvárók is nagyon hangulatosak. Az esős vagy hideg estéken igen sokan térnek be ide is, azonban most a nyár melege hevíti az utcákat, és az embereknek dologidő van. Csak néhányan fogyasztották kissé kései ebédjüket, mikor beléptem.

Mellettem épp arról folyt a diskurzus, hogy a környéken egyre inkább elszemtelenedtek a goblinok, ami lassan a farmerek biztonságát és a kereskedelmet is veszélyeztetheti. Az elszaporodó goblin rajtaütéseknek véget kell vetni, és visszaszorítani őket a hegyekbe, ahonnan idáig merészkedtek. Ki is függesztették a főtérre, hogy az elismerés mellett pénzjutalom illeti mindazokat, akik segédkeznek ebben!

Őket hallgatva kezdett körvonalazódni bennem, miből fizetem ki a szállásom, és miből lesz pénzem új felszerelésre. Gondolataimba merülve dörgöltem meg sörhabos bajuszom, amikor megkordult a gyomrom. Benéztem a konyhára, mi jót főznek épp.

Hamar kitessékeltek onnan, pedig orromba kiváló illatok kúsztak minden felől. Amíg az ínycsiklandó falatokra vártam, újabb korsó került elém. Bár nem kellett sokat várnom, valahogy mégis összegyűlt néhány kupával előttem.

Ej, de belaktam! Bizony mondom nektek, megtöltöttem a bendőm jóféle vadsülttel, mellé zöldséget ettem valami édeskés szósszal, párolt káposztával, és ropogós kenyérrel tüntettem el a szaftot a fatálról. Ide még biztosan visszatérek párszor, mert mind a tíz ujjam megnyaltam! Még a szakállam is kifényesedett bele! Jócskán hagytam borravalót, kiváltképp az után, amennyit magam is elfogyasztottam, majd dicséretképpen megeresztettem egy öblös böffenést, ahogyan szokás, és elindultam.

A szállásom felé tartva igyekeztem jobban figyelni az utcán beszélgetőkre, hátha elcsípek néhány olyan mondatot, ami még a hasznomra lehet később. Megnéztem a kiírást is a főtéren. Egész szép lista volt! Úgy tűnik, ráfér a környékre egy kis tisztogatás, és nem csak a goblinokkal van gond. Hamarosan megsuhogtatom a bárdom a köz javára! Na persze jól jönnek a csengő ezüsttallérok is, csak előbb pihenek egy kicsit...

Bizony, megtelik az erszényem ezüsttel... a zsákmányt eladom... a legnagyobb vad bőréből pedig trófeát csináltatok. Azt biza'... csak előbb megvárom, míg enyhül kissé a szoba forgása... ehh, lehet az utolsó korsót már nem kellett volna felhörpintenem. Lepihenek kicsit... de aztán... aztán keresek magam mellé rátermett kalandozókat... akik nem ijednek meg az árnyékuktól... és...

Bree a csillagok alatt

Nekünk törpöknek nem okoz gondot a sötétség, a hegy mélyében hozzászoktunk a világosság hiányához. Így hát tovább folytattam sétám a csillagok alatt, és meg kellett állapítsam: az éjszakára kivilágított Bree sziporkázó ékkőre hasonlít, melyet csak csodálni lehet!

Na persze másnak is akad dolga éjjel, néha elcsattogott egy lovas mellettem.

A patadobogás messzire hallatszott az esti csöndben, amit valahonnan üllő ütemes csendülése szakított meg. Bizony mondom, az igazi mesterember sosem pihen, legfőképp ha a remekművén dolgozik. Közelebb mentem hozzá. Öröm volt látni a parázs fényében megvilágított verítékes arcát, amint vidáman dúdolgatva hajtogatta, formálta a fémet.

Fáradhatatlanul róttam az utcákat, csodálva Bree barátságos fényekben úszó ablakait, s az általuk macskakőre vetett árnyékok táncát.

Nem csak a kovács dolgozott még e kései órán, hanem a koporsókészítő is. Bizony, rá is szükség van, még ha a legtöbben igyekeznek nem tudomást venni erről a tényről.

Nem csak én nem tudtam aludni aznap este. Egy nyílkészítő dolgozott órák óta a lócán ülve fáradhatatlan. Azt mondta, egy ötfős kalandorcsapat érkezett délelőtt Bree-be, akik új vesszőket rendeltek tőle. Az elf jó árat fizet a nyilakért, de két nap múlva tovább lovagolnak Ost Guruthba, és két teljes tegezzel el kell készülnie.
Néztem az évek során szerzett rutinos mozdulatait, és arra gondoltam, vajon az én kovácsolt munkáim is megcsodálja-e valaki, vagy csak tucatárut lát benne. A férfi minden vesszőt figyelmesen ellenőrzött, akárcsak én, amikor elkészítek valamit. Egyikünk sem ad ki a kezéből vásári bóvlit, és ez látszik is a végeredményen.

Breenek egy eldugottabb zugában találtam rá egy remek étkezdére. Bár elsőre nem látszik rajta, hogy vendégváró hely, remek pástétomot ettem ott, amint gyömbérsörrel öblítettem le.

Jóleső böffentéssel léptem ki az ajtón, és indultam vissza a főtér felé, amikor ebbe a kísértetbe botlottam. Azúristenit neki! Egyből levert a víz, de szerencsére senki sem látta mekkorát ugrottam ijedtemben. A szellem szerencsére ügyet sem vetett rám, és nem is akarom tudni, mi késztette pont ott bolyongásra. Este nem is aludtam nyugodtan...

Bree-ben

Mielőtt nekivágtam volna a környék felderítésének, elsőként azt a helyet szerettem volna megismerni, ahol egy darabig lakni szándékozom. Bree nyüzsgő kis városka, árkádokkal, árusokkal, megannyi kalandorral. A frissen teregetett ruhákat lengeti a szél, az ablakokat virág tölti meg élettel, a szökőkút permete pedig frissítőn hat az út porától lepett kalandozókra.

Első utam a bankba vezetett. Nem csalódtam, Breeben vigyáznak az értékekre, legyen az nehezen megszerzett vagyon, trófea, felszerelés, érc, fegyver vagy akár az itteniek élete a városi őrség által.

Nyitottam egy fiókot a felszerelésemnek, majd ellátogattam az aukciós házba. Ott egy hatalmas vadkanszobrot láttam, amit sajnos nem lehetett megvenni. Ekkor még nem sejtettem, hogy magam is kénytelen leszek majd leteríteni néhány ilyen erőteljes vadat. Nem vártam meg, míg belesajdul a fejem a kikiáltók nyüzsgésébe, visszamentem az utcára friss levegőt szívni.

Megtudtam, hogy van trófeakészítő, így ellátogattam hozzá is. Nagyon ügye keze volt, a trófeái megszólalásig életszerűek maradtak. Elhatároztam, hogyha egyszer lesz egy házam, veszek tőle egy vadat a kandallóm fölé.

A mesterembertől távozva a helyi igazságszolgáltatás épületét néztem meg - persze csak kívülről. A börtön előtt egy férjére dühös asszonyt találtam. Akkor tudta meg, mit követett el a ház ura, és mérgében bizony tettlegességre is vetemedett. Hát nem lennék a férfi helyében!

Besokallván a perlekedéstől tovább indultam, és észre sem vettem, hogy rám sötétedett. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a szürke égbolt tintafekete lett és átütötték az első csillagok fényei.

Pajkos Póni

A Pajkos Pónihoz fogható fogadót nem sokat láttam.
A betévedő hamar átmelegedhet a kandallóknál és a kiszolgálás is remek!

Olyan étket tettem elém, mely után biz' megnyaltam mind a tíz ujjam, s mellé habzó sert kaptam ónkupában.

Még borbély is rendelkezésre áll, de aki a szakállamhoz mer nyúlni, széjjel hasítom a bárdommal!

Inkább megcsodáltam azt a hatalmas medve trófeát a fogadóban, ami mellett egészen eltörpültem.

A fogadó halljában pedig megannyi kalandor meséli hihetetlen történeteit rablókkal,
szörnyekkel való összecsapásokról, félelmetes erdőről, a mocsárvilág goblinjairól
vagy a Sírbuckák környékén kószáló kísértetekről.

Mivel nincs helye szívemben félelemnek, úgy döntöttem, elmegyek majd az említett helyekre,
hogy magam győződjek meg a történetek igazáról...

Bree

Amikor Bree-be értem épp esett az eső. Cudar idő volt.

Azonban a Pajkos Póni fogadóban felmelegedtem, miközben meghallgattam néhány érdekes történetet.
Másnap bejártam a városkát. No, ott aztán van mindenféle látványosság!

Mire mindent megbámultam, rám esteledett, és fáradtan tértem vissza a fogadóba lepihenni.

A sok barátságos árus, a városlakók tarkasága hamar megkedveltette velem Bree-t,
szökőkútjánál pedig sokszor jártam, hallgatva megnyugtató csobogását.

Bree-ről még mesélek később, most lepihenek kicsit, hosszú és kalandos volt a mai nap.

Thorin's Hall

Thorin csarnoka csodálatos hely! A törpök legkiválóbbjai építették, faragták évtizedek szorgos munkájával hatalmas remekművé. Természetesen bizonyos részeibe nem léphet be akárki.

A kívül-belül impozáns szobrokkal díszített csarnokban különböző szakmák mesterei, bankárok, oktatók, ékszerészek és fegyvermívesek, főszakácsok és árusok segítik a törpöket és vendégeiket.

Városunk őrei harcedzett férfiak és nők, akik példás fegyelemmel teljesítenek szolgálatot.

Fenn, a hegyekben mindig friss a levegő, sárkányleheletként párállik elő a torkokból.

Thorin csarnoka a zord hegyek csodás ékköve. Nagyon megkedveltem, mialatt a tanulmányaim végeztem ott. Azonban eljött az idő, hogy fordulatos összecsapásokkal teli kalandokba kezdjek, hírnevet szerezzek magamnak, és dicsőséget hozzak a törpök nemzetségére! Így hát első jelentősebb küldetésemmel Bree városába indultam...