Miután kellőképpen kipihentem magam, a főtéren megnéztem a faliújságot, hogy tudjam, mire számítsak, majd elindultam, hogy szerezzek néhány trófeát a bőrművesnek. Alig hogy kiértem a város széli birtokokra, egy megvadult vadkan rontott nekem a bozótból. Bár sikerült meglepnie, néhány csapással leterítettem. Azonban a fejszecsapásokkal igencsak összevagdostam, úgyhogy a ennek a bőrét nem vihettem el a trófeásnak. Midőn ezen sajnálkoztam, egy másik robogott felém egy magas hangú röffentéssel. Ha félre nem ugrom, bizony felöklelt volna. A második rohamot nem vártam meg, a fejébe hajítottam a bárdom. Piszkosul erős koponyája volt, de ezt nem élte túl. A lábából remek dísztőrmarkolat lett.
Azt mondták, van a közelben egy mocsár, mélyén mindenféle förmedvénnyel, kerüljem el, ha jót akarok magamnak. keményebb fából faragtak annál, mintsem megijedjek a szóbeszédtől, így arra vettem az irányt. Bár azt is említették, hogy a környék vadállatai valami oknál fogva az utazókra rontanak, úgy véltem, a vaddisznók csak a területüket védték, ahova beléphettem. Azonban amikor a fák közül egy hatalmas barnamedve rontott rám, kezdtem elhinni a szóbeszédet. Két lábra állt mellettem és akkorát üvöltött, hogy percekig alig hallottam, aztán meglendítette a mancsát. Ha rosszabb reflexeim lennének, tán már beszakadt koponyával hevernék ott, s a környék állatai a tetememből falatoznának, de az évek alatt elsajátított mozdulatok rutinja cselekvésre ösztönzött. Kitértem a félelmetes karmok elől, és a lábát céloztam meg, hogy mozgásképtelenné tegyem. Nem adta egykönnyen a bőrét, de végül legyőztem. Ehhez azonban mindkét fegyverem használnom kellett, és a bárd mellett a rövid kard is belehasított néhányszor, így hát ebből a bőrből sem lett ágyelő.
Bár törpeként alacsony vagyok, igen jó teherbírással rendelkezem, így a vad legjobb részeit ügyesen magamhoz vettem, ahogy egyszer egy erdőjárótól láttam. Egészen belefeledkeztem a dologba, és közben azon morfondíroztam, hogy a vadászatokhoz le kéne cserélnem a vágófegyvereim valami másra, amikor két kis szörnyeteg támadt rám. A közelembe lopóztak, majd hangos kurjantással estek nekem annak reményében, hogy megszerezhetik tőlem a zsákmányt. Ezek a goblinok nem tudták kivel kezdtek ki, ugyanis Orgolf nem adja egykönnyen, amit megszerzett.
A harc rövid volt, majd a medvehús mellé magamhoz vettem a fegyvereiket is. Jó pár ezüst üti a markomat, ha a városházán leadok belőlük egy tucattal. Nagyot szippantottam a feltámadó szélbe, majd hátamra vettem a súlyos zsákom. Mire visszaindultam Breebe, már bíborba hajlott az ég.
A visszaúton elhatároztam, hogy beszélek azzal a nyurgalábúval, akit többször is láttam a fogadóban. Tapasztalt harcosnak tűnik. Talán jó páros lehetünk, és csengő ezüstökhöz segíthetjük egymást...
Azt mondták, van a közelben egy mocsár, mélyén mindenféle förmedvénnyel, kerüljem el, ha jót akarok magamnak. keményebb fából faragtak annál, mintsem megijedjek a szóbeszédtől, így arra vettem az irányt. Bár azt is említették, hogy a környék vadállatai valami oknál fogva az utazókra rontanak, úgy véltem, a vaddisznók csak a területüket védték, ahova beléphettem. Azonban amikor a fák közül egy hatalmas barnamedve rontott rám, kezdtem elhinni a szóbeszédet. Két lábra állt mellettem és akkorát üvöltött, hogy percekig alig hallottam, aztán meglendítette a mancsát. Ha rosszabb reflexeim lennének, tán már beszakadt koponyával hevernék ott, s a környék állatai a tetememből falatoznának, de az évek alatt elsajátított mozdulatok rutinja cselekvésre ösztönzött. Kitértem a félelmetes karmok elől, és a lábát céloztam meg, hogy mozgásképtelenné tegyem. Nem adta egykönnyen a bőrét, de végül legyőztem. Ehhez azonban mindkét fegyverem használnom kellett, és a bárd mellett a rövid kard is belehasított néhányszor, így hát ebből a bőrből sem lett ágyelő.
Bár törpeként alacsony vagyok, igen jó teherbírással rendelkezem, így a vad legjobb részeit ügyesen magamhoz vettem, ahogy egyszer egy erdőjárótól láttam. Egészen belefeledkeztem a dologba, és közben azon morfondíroztam, hogy a vadászatokhoz le kéne cserélnem a vágófegyvereim valami másra, amikor két kis szörnyeteg támadt rám. A közelembe lopóztak, majd hangos kurjantással estek nekem annak reményében, hogy megszerezhetik tőlem a zsákmányt. Ezek a goblinok nem tudták kivel kezdtek ki, ugyanis Orgolf nem adja egykönnyen, amit megszerzett.
A harc rövid volt, majd a medvehús mellé magamhoz vettem a fegyvereiket is. Jó pár ezüst üti a markomat, ha a városházán leadok belőlük egy tucattal. Nagyot szippantottam a feltámadó szélbe, majd hátamra vettem a súlyos zsákom. Mire visszaindultam Breebe, már bíborba hajlott az ég.
A visszaúton elhatároztam, hogy beszélek azzal a nyurgalábúval, akit többször is láttam a fogadóban. Tapasztalt harcosnak tűnik. Talán jó páros lehetünk, és csengő ezüstökhöz segíthetjük egymást...
szépek a tájak, te pedig vérengző vadász vagy :):):)
VálaszTörlésÉn nem így mondanám ezt. Nem vagyok én kegyetlen, de ha megtámadnak, megvédem magam, s azokat, akik velem vannak. A vadászatnak pedig vannak kevésbé szép részei is, de ez is hozzá tartozik a dologhoz.
VálaszTörlés