Fagahn és Malthellaith

Első közös utunk a mocsárba vezetett a két nyurgalábúval. A hobbitokat és a hozzám hasonlókat kurtalábúaknak nevezik, így hát én a magaslati levegőt szívó figurákat nyurgalábunak. Két újdonsült társam egyébként is igen nagyra nőtt, de legalább belátják a terepet. Ahol pedig ez kevés ott Malthellaith, a varázstudó megidézett hollója volt a felderítőnk.

Olyan helyen jártunk, ahol különösen nagyra nőttek a rovarok. Pfujj, de rühellem őket! Nagy, szőrös lábak, csáprágók, mérges csípések... Akkora pókkal találkoztunk, hogy egyenesen bele tudtam bámulni mind a nyolc fekete szemébe. A víz is lever, ha rá gondolok! Fagahn szerencsére remekül védte az oldalam, miközben megpróbáltam az ízelt lábak között ledöfni az óriás pókot, Malthellaith keze pedig gyorsan szövi a varázslatok kusza mintáit, hogy aztán hatékonyan használja mágikus repertoárját. Miután végeztünk a döggel észrevettem egy rézben gazdag telért. Nosza, előkaptam a csákányom, hogy hozzájussak az érchez. Ez alatt a kalpagos varázstudó szakavatott mozdulattal szerezte meg a pók méreg- és szövőmirigyét. Azt mondta, ezért jó pénzt adnak bizonyos helyeken. Jó tudni! Sötétedett már, mire visszaértünk Bree-be a zsákmánnyal, amit további két nyolclábú és négy szárnyas dög jelentett.

Miután elosztottuk a jutalmat azt hittem beülünk valahová egy... vagy két korsó habzó sörre, ehelyett meglepve láttam, hogy azok ketten kimentek a folyóhoz, és elkezdtek horgászni! Este, sötétben! Fura szerzet ez a két nyurgalábú, de kezdem őket megkedvelni...